Pincetűz a Király Jenő utcában

 

Tűz ütött ki kedd éjjel egy négyemeletes panelház alagsorában. Személyi sérülés nem történt, a kár több százezer forintra tehető.

Tegnap este a Kőfaragó téri lakótelepen az egyik lakó a pincéjében vélhetően gyertyával okozott tűzet. Porral oltóval megpróbálta eloltani, de nem sikerült. A négyemeletes ház alagsorában kialakított tárolóban lángok csaptak fel, majd a hungarocell borítás fekete füstje lassan belepte a lépcsőházakat. 21 óra körül riasztották a tűzoltókat a Király Jenő utca 30-as számhoz. Tíz perc alatt tizenöt bejelentés érkezett a lánglovagokhoz, akik három gépjárműfecskendős, egy létrás és egy műszaki mentőautóval érkeztek a helyszínre. A kettes kiemelt fokozatú riasztásra a kapuvári kollégák is városunkba siettek.

A rendőrség és a polgárőrség is segédkezett a szerencsés kimenetelű balesetben, így az oltást 20 perc alatt befejezték. Négy lépcsőház 60 lakásából 150 embert kellett kimenekíteni, közülük a nagy füst miatt negyvenet légzőkészülékkel. Személyi sérülés nem történt, négy mozgásában korlátozott személyre a mentők vigyáztak. Az anyagi kár több százezer forintra tehető, mivel az alagsorban PVC lefolyócsövek mellett elektromos kábelek is megolvadtak. Több lakásban nincs áram és a telefonvonalak is sérültek. A tűz okát a soproni tűzoltó parancsnokság munkatársai vizsgálják.

 

/www.soprontv.hu - 2006.10.12./

 

 

Hírarchívum >>