"Párbeszéd az utakon"

 

Az országos kezdeményező Papp József, keramikus, a bajai polgárőrség támogatásával kezdte országos mozgalmát. Miután Sopronba költözött, a Soproni Polgárőr Egyesület felajánlotta, hogy e közlekedési kultúrát javító kezdeményezésben szintén partner kíván lenni, és mozgalmi szinten akár országhatárokon kívül is népszerűsíti az ötletet, és tartalommal tölti meg az alábbi szlogent.

Kérlek Benneteket, hogy támogassuk együtt az alábbiakat!

Víg József Attila elnök  -  Török László ügyvezető elnök
Soproni Polgárőr Egyesület

 

"Párbeszéd az utakon"
 
„Ezen a címen országos mozgalmat indítottam a közlekedési kultúránk javításáért.
A mozgalmat támogatta az Országos Baleset-megelőzési Bizottság, amely 10000 matricát bocsátott rendelkezésünkre. A matricát igénylő autós, aki a szélvédő belsejére felragasztja azt, felelősséget vállal, példát mutat, s egy olyan közösség tagja lesz, amely a közlekedés javítását tűzte ki célul. Megalakulásunkkor támogatott a bajai Rendőrkapitányság, a Polgárőrség, s a bajai önkormányzat. Eddig több ezer matricát igényeltek, amelyeket térítésmentesen juttattunk el az autósoknak.
Ebben az évben szeretnénk tartalommal megtölteni a mozgalmat, létrehoztunk egy fórumot, ahol a közlekedők elmondhatják észrevételeiket, véleményüket, javaslataikat, melyeket eljuttatunk szakemberekhez, törvényhozókhoz, s megvitatásukra lehetőséget adunk. Szeretnénk a környező országokban is kiterjeszteni mozgalmunkat, megkeresve ottani szervezeteket, megpróbálunk nemzetközivé válni.
Ahhoz, hogy sikeres legyen a mozgalom, a nyilvánosságra van szükség, a médiák segítségére, s arra, hogy minél többen csatlakozzanak hozzánk.”

Papp József

 

Az OPSZ fórumán várjuk véleményüket, ötleteiket, hozzászólásaikat a témával kapcsolatban!

A fórumtéma pontos elérhetősége: http://opsz.hu/forum2/viewtopic.php?f=81&t=676

 

/Pankotai Zsolt, web - 2009.01.20./

 

 

Hírarchívum >>