Oklevél átadás Baján

 

A "Párbeszéd az utakon " országos civil mozgalom, amelynek több, mint 10000 tagja van, eddig 3 olyan személynek, vagy szervezetnek adott át általam készített kerámiát, és a Soproni Polgárőrség oklevelét, aki, vagy, amely a legtöbbet tett a mozgalomért. Idén, májusban a bajai Rendőrkapitányság kapta az elismerést, ahol jelen volt a bajai Rendőrkapitány, a város Alpolgármestere, a Polgárőrség vezetője, a városi rendőrség Közlekedési osztály vezetője és a helyi média. Ünnepélyes keretek közt átadtam a kerámiát, és oklevelet, majd közösen beszéltünk a további együttműködésről, s igéretet kaptam azzal kapcsolatban, hogy megerősítik a mozgalom terjesztésére fordított tevékenységüket. Ezután 2 helyi televízió készített interjút minden résztvevővel, s a helyi rádió is érdeklődött a mozgalomról.

Beszélgetésünk során felvetettem az osztatlan tér fogalmát a városok közlekedési  infrastrukturájának kiépítésében, mely mostanra európai tervként szerepel. Baja alpolgármestere felajánlotta, hogy a soproni szakemberekkel, hivatalnokokkal menjünk el és beszéljünk közösen a megvalósításokról. Szeretném, ha lennének ilyen vállalkozó szellemű soproniak, akikkel eleget tennénk a bajai ajánlatnak. Ez ügyben a közeljövőben fogok tenni lépéseket, remélve, hogy érdeklődésre talál ez a gondolatom, s e téren is felzárkózhatunk Európához, javítva közérzetünket a közlekedésben.

Szóval a "Párbeszéd az utakon" országos mozgalom ismét tett egy apró lépést abban a szellemben, amiért létrejött, vagyis a szemléletváltást a közlekedésben.

Kérem, írják meg véleményüket, javaslataikat az OPSZ fórumának erre a célra nyitott témájában:

http://opsz.hu/forum2/viewtopic.php?f=81&t=676

 

/ A rendezvényen készült képek a fotógalériában megtekinthetőek. /

 

/Papp József, "Párbeszéd az utakon" ötletgazda - keramikus - 2010.05.20./

 

 

Hírarchívum >>