SOS Telefon

 

A rendőrkapitányság számít, és igényli a polgárőrségek munkáját a kistelepülések közrendjének, közbiztonságának javítása érdekében, és ebben a munkában a polgárőrségen kívűl nagyban támaszkodni akarnak az önkormányzatokra, és a lakossági összefogásokra is.

Az OPSZ 2011. évi fő célkitűzése, hogy a Polgárőrség a korábbinál is hatékonyabb, koordináltabb, előre tervezett szolgálattal járuljon hozzá a települések általános közbiztonságának és a lakosság szubjektív biztonságérzetének javításához.

Kitűzött cél, hogy a Polgárőr Egyesületek – Megyei Polgárőr Szövetségek – kiemelten kezeljék és szervezzék a kistelepüléseken a közbiztonság védelmét, természetesen a legnagyobb stratégiai partnerrel, azaz a rendőrséggel közösen és összehangoltan. Az Önkormányzatokkal új alapokra kell helyezni az együttműködést. Az együttműködés új tartalmát ki kell alakítani.

Az áldozattá válás megelőzése érdekében tervszerűen kell foglalkozni az idős, főleg egyedül élő emberek védelmével, és segítésével, valamint a hajléktalanok problémáival. Ennek hatékony elősegítésére, a diszpécseri munkahelyek, valamint a vezetékes és vezeték-nélküli jeladók kezelésére együttműködési megállapodást kötött az OPSZ a Saturnus Informatikai Kft.-vel.

A sok előnyös tulajdonsággal rendelkező, korszerű SOS telefonok egyetlen gombnyomásra képesek azonnali segélyhívást kezdeményezni a rendőrség és a polgárőrség segélyhívó számaira.
A készülékek használata ingyenes, semminemű szolgáltatási díjat nem von maga után, így használatuk rendkívül kedvező.

Bővebb információk és használati útmutató: http://www.sostelefon.hu

 

/Török László, ügyvezető elnök - 2011.04.01./

 

 

Hírarchívum >>