Új autóval Sopron biztonságáért

 

Már két autóval járják Sopron utcáit, erdeit és a környékbeli tópartokat a soproni polgárőrök.


A Heineken Sörgyár pályázatán a nagyszámú szavazatnak köszönhetően a Soproni Polgárőr Egyesület nyerte el a 2,5 millió forintos támogatást, ebből vásárolták meg második személygépkocsijukat, valamint a tárolására alkalmas mobil garázst.

 



– A támogatás tette lehetővé azt is, hogy kiépítsük önálló rádióhálózatunkat, amelynek segítségével bárhol, bármikor kapcsolatba kerülhetünk nemcsak egymással, hanem a rendőrséggel is – mondta el a Kisalföldnek Vig József Attila, az egyesület elnöke. 

– Az újonnan vásárolt Suzuki SX4 pedig azért volt jó választás, mert magas, így az erdei utakon is kiválóan boldogul. Márpedig járőreink folyamatosan ellenőrzik a parkerdőket, sétautakat, kilátókat, vízparti létesítményeket. Jelenlétünkkel is igyekszünk megelőzni a rongálást – tette hozzá az elnök. 

A soproni polgárőrök ott vannak a VOLT Fesztiválon is, járőreik a Lövér kemping környékét is bejárják, az Ojtozi fasoron pedig este nyolctól reggel hatig tartanak szolgálatot a fesztivál ideje alatt. 

 

/www.kisalfold.hu  - 2013.07.05./

 

 

Hírarchívum >>