Sikeres, online gépjármű felderítési akció Győrben

 

A Győr-Moson-Sopron Megyei Polgárőr Szövetség  a megyében, nov. 22.-én, szombaton tartotta első online technikás gépjármű felderítési akcióját az MRFK részvételével.
A reggeli eligazításon rész vett a szervező MPSZ elnökségi tagjaként, Török László az OPSZ GFT Nyugat-dunántúli régióvezetője, a MPSZ elnöke - Csaplár Zoltán, az OPSZ Gépjármű Felderítési Tagozat elnöke - Ikladi Endre, valamint az MRFK Közrendvédelmi osztályvezetője - Végső Attila rendőr alezredes, a szervezés rendőri parancsnoka.

 


A résztvevő 6 db technikát alkotta: 2 zuglói csoport, 2 Soproni PE csoport, a Tatai PE csoportja, valamint a Büki PE csoportja. AZ MRFK példásan csoportonként 3 rendőrt bocsájtott rendelkezésünkre az összehangolt akcióra.
A 9-14 óráig tartott akció keretében a Győr és környéke főútjain közlekedő gépjárművek lettek ellenőrizve. Az ellenőrzés eredményeként megállapítást nyert, hogy az ellenőrzött gépjárművek közel 1 %-a volt körözött valamilyen szabály,- ill. törvénysértési okból. A legtöbb szabálysértést a forgalomból kivont, ill. a lejárt műszaki vizsgával rendelkező gépjárművek jelentették. Ezek ellen a rendőrség munkatársai hatóságilag eljárt.

 

 

A berendezések az alábbi számban riasztottak az egyesületeknél:
Zugló I.: 2
Zugló II.: 2
Tata: 7
Bük: 8
Sopron I.: 8
Sopron II.: 3

 

 

A szervezők megállapították a nagy sikerre való tekintettel, hogy hasonló akciókat fognak szervezni, még ha nem is ilyen nagy volumenben, a megye több járásában is.
Egyelőre a megyében csak a Soproni PE-nek van online technikája, de tervezi a MPSZ elnöksége is egy ilyen berendezés beszerzését megfelelő anyagi háttér birtokában, amivel bármikor bárhova el lehet jutni a megye területén is. A nagyon jó dicséretes szervezésű akciót a MPSZ egy közös ebéddel honorálta a polgárőr résztvevőknek.

 

További képek a fotogalériában megtekinthetőek.

 

/Pankotai Zsolt, kommunikációs menedzser - 2014.11.22./

 

 

Hírarchívum >>