Közlekedésbiztonsági nap Sopronban

 

 

www.sopronmedia.hu:

 

Közlekedésbiztonsági napot szervezett a Soproni Polgárőr Egyesület péntek délelőtt a Novomatic Aréna területén, amelyen több száz érdeklődő vett részt.

 

 

A rendezvény kiemelt célja volt, hogy felhívja a érdeklődők figyelmét a biztonságos és balesetmentes közlekedésre. 

A megnyitó ünnepségen Dr. Simon István, Sopron Megyei Jogú Város alpolgármester köszöntötte a megjelenteket aki örömét fejezte ki, hogy sok fiatal vesz részt az eseményén, hiszen kiemelten fontos, hogy már fiatal korban tudatosuljanak azok a szabályok, amelyek a balesetmegelőzést szolgálják. Felhívta a figyelmet arra is, hogy sok esetben a baleseteket az alkoholos- illetve a kábítószeres befolyásoltság okozza, amelyek használata egészségromboláshoz és tragédiákhoz vezet. Életkori sajátosság, - tette hozzá - hogy a fiatalok nyitottságát, közvetlenségét és a bizalmukat kihasználva csábítják őket drogfogyasztásra, amely egy életveszélyes csapda, így ez esetben azt javasolta bátran kérjenek segítséget, hogy távol tudják tartani maguktól ezeket a káros szereket.  Dr. Simon István a közlekedésbiztonsággal kapcsolatban elmondta, hogy akár gyalog, akár járművel közlekedve fontos, hogy körültekintően, a közlekedési szabályokat betartva vegyen részt mindenki a közlekedésben, hiszen az emberéletnél nincs fontosabb és értékesebb a világon, így fontos, hogy mindenki épségben érjen haza a szeretteihez.  Köszönetét fejezte ki a szervezőknek és a támogatóknak hogy ez a rendezvény megvalósulhatott, amely tartalmas és tanulságos programokat kínált. 

A nap folyamán előadásokon, közlekedési teszteken és autós illetve kerékpáros ügyességi pályákon vehettek részt az érdeklődők, melyek mind azt a célt szolgálták, hogy felhívják a figyelmet a tudatos és szabályos közlekedésre.

A nap zárásaként egy szimulációs baleset demonstráció is bemutatásra került, amely során élőben követhették végig az érdeklődők, hogy mi történik egészen a baleset bekövetkezésétől a roncsok elszállításáig egy tragédia során. 


 

 

 

 

www.police.hu:

 

Látványos rendezvényen tanulhattak a fiatalok a közlekedési balesetek megelőzése érdekében.

 


,,Szórakozz felelősséggel!” címmel közlekedésbiztonsági napnak adott otthont a Soproni Városi Stadion 2017. május 26-án, amihez a Győr-Moson-Sopron Megyei Közlekedési Baleset-megelőzési Bizottság és a Városi Rendőrkapitányság szakemberei is csatlakoztak.

A fiataloknak szóló rendezvény főszervezője a Soproni Polgárőr Egyesület volt, hozzájuk csatlakoztak a rendőrség és az önkormányzat mellett a társszervek, szakértő intézetek, közlekedési társaságok és helyi szervezetek, cégek is.

A látványos programsorozat kiemelt célja volt, hogy felhívja a diákok figyelmét a biztonságos és balesetmentes közlekedésre. Az előadások és KRESZ elméleti oktatás mellett az érdeklődők szimulátorokat, illetve autós és kerékpáros ügyességi pályákat is kipróbálhattak.

A prevenciót szolgáló esemény legélményszerűbb része egy megtörtént közlekedési baleset szimulált körülmények közötti bemutatása volt, ahol a nézők nemcsak a hatóságok munkájával és feladataival ismerkedhettek meg, de a tragikus következményekkel is szembesülhettek.

 

 

 

 

Sopron TV - Híradó - 2017.05.26. - Közlekedésbiztonsági napot szervezett a Soproni Polgárőr Egyesület

A rendezvény kiemelt célja volt, hogy felhívja az érdeklődők figyelmét a biztonságos és balesetmentes közlekedésre.

 

A rendezvényen készült képek a fotogalériában megtekinthetőek.

 

 

Hírarchívum >>