FELHÍVÁS A KIHÜLÉSES HALÁLESETEK MEGELŐZÉSÉRE!

 

A hidegebb őszi, illetve téli időjárás beköszöntével fordítsunk nagyobb figyelmet azokra, kik az utcán élik napjaikat, akiket a kihűlés veszélye fenyeget!
A hűvösebb, csapadékosabb napok közeledtével elsősorban a hajléktalan, idős, egyedülálló, vagy más okból gondoskodásra szoruló személyekre kell odafigyelni. Vannak ugyanis olyanok, akik számára a hideg idő a létért való küzdelmet jelenti, harcot a faggyal, a kihűlés veszélyével. 
Ezért, aki az utcán (padon, lépcsőn, bokros területen, stb.) fekvő, vagy magatehetetlen személyt lát, haladéktalanul hívja a 112-t!

 

 

Évente sok magányos és idős ember válik a tél áldozatává és szenved kihűléses halált lakásán belül és kívül egyaránt. Nagy figyelmet kell fordítanunk a kihűléses halálesetek megelőzésére, amely közös felelősségünk és mindenkinek megvan benne a maga szerepe. 
Fontos, hogy figyeljünk a környezetünkben élőkre. Különösen nagy veszélyben vannak ilyenkor a sok esetben fűtetlen lakásukban élő, nehezen mozgó, többnyire idős emberek. Árulkodó jel lehet: 
– a nem füstölő kémény, 
– ha a ház előtti járdán, udvaron lévő havat már egy ideje nem takarította el a gazdája,
– az ételhordó edényt nem vitte be senki,
– ha a szomszédot nem látjuk tüzelőt bevinni, vagy 
– ha az idős embernél folyamatosan ég a villany, és jó ideje nem láttuk kimozdulni a lakásból.

NE KÉSLEKEDJÜNK A SEGÍTSÉGGEL!
NE ÍTÉLJÜNK, HANEM SEGÍTSÜNK!
TÖRŐDJÜNK EGYMÁSSAL!


(Fotó: illusztráció)

 

/Vig József Attila, elnök - 2017.11.09./

 

 

Hírarchívum >>