Polgárőrök a határvédelemben

 

Az Országos Polgárőr Szövetség - Határvédelmi Tagozata a 2019. évzáró fórumát 2020. február 15.-én, szombaton tartotta mórahalmi székhelyén.

A Tagozatba a Győr-Moson-Sopron Megyei Polgárőr Szövetség 8 polgárőr egyesületének 43 fős csapata is bele tartozik, akik a 2019. évben határőr szolgálatban 7714 órát, a határvédelmi hivatalos szervekkel közösen pedig 1162 órát teljesítettek. A határterületen működő Határvédelmi Polgárőrök az általános polgárőr feladatokon túl vállalják a migráció következtében elkövethető bűncselekmények megelőzését, az illegálisan, a határ menti településeken megjelent személyek felfedezését, észlelését, követését, esetleges feltartóztatását és jelzését a Határrendészet felé. A tagok vállalják az idegenrendészeti szervek folyamatos tanfolyamain való részvételét. A polgárőrök ezen csoportjának munkája javítja a lakosság biztonságérzetét és  segíti a határvédelemben résztvevő rendészeti és fegyveres szervek munkáját is.

 


A Fórumon kiemelkedő teljesítményük alapján Győr-Moson-Sopron Megye 3 Egyesületéből 3 fő került elismerésre. A Hegyeshalmi Polgárőr Egyesületből Takács Gergely elnöki dicséretben és tárgyjutalomban részesült, aki több illegálisan hazánkban tartózkodó személy feltartóztatásában vett részt. Várnai István, a Rajkai Polgárőr Egyesület vezetője, Vörös Ferenc a Soproni Polgárőr Egyesület határőr csoportvezetője a migráció területen végzett kiemelkedő tevékenységük elismeréseként emlékérem díjazásban részesültek.

Dr. Túrós András, az OPSZ elnöke adta át az elismeréseket, aki megjegyezte, hogy a Határvédelmi Tagozat több, mint nemzeti érték.

 

 

/Török László, OPSZ Határvédelmi Tagozat elnökségi tag, régióvezető, határvédelmi referens, GY.-M.-S. Megyei Polgárőr Szövetség alelnök - 2020.02.15./

 

 

Hírarchívum >>