Bevetésen az új gépjármű rendszámfelismerő rendszer

 

www.kisalfold.hu:

 

Új rendszámfelismerő rendszert mutatott be a Soproni Rendőrkapitányság és a Soproni Polgárőr Egyesület május 15-én. A rendőrség és a polgárőrség együttműködése korábban is példaértékű volt, ezen eszköz beszerzésével azonban még gyorsabban és hatékonyabban tudnak együttműködni a közös járőrszolgálat során.

Vig József Attila a Soproni Polgárőr Egyesület elnöke a rendszer bemutatása során elmondta, hogy a beruházással a már meglévő eszközállományát frissítette a polgárőrség. A gépjárműbe telepíthető, korszerű, mobil rendszámfelismerő rendszer, a körözés alatt álló, lopott, forgalomból kivont gépjárművek felderítésére és kiszűrésére alkalmas. A szoftver on-line kapcsolatban áll a belügyminisztériumi gépjárműnyilvántartóval és az ORFK Körözési Információs Rendszerével. A közel egymillió forintos beruházás már az új rendszámok felismerésére is alkalmas és a körözött gépjárművek, az elcserélt rendszámok felismerésére mellett, a lejárt műszakival vagy forgalmival közlekedők, de akár a körözött személyek is kiszűrhetők.

"- További nagy előnye az eszköznek, hogy a korábbi évekhez képest plusz kiegészítést is kapott, éjjellátó kamerával látták el, így éjszaka, 5-15 méteres távolságból is felismeri a rendszámokat"

 - tette hozzá a polgárőr egyesület elnöke. Míg a korábbi eszközök úgy működtek, hogy egy előre meghatározott helyszínen, fix ponton voltak leállítva, az új készüléket a mobilitásának köszönhetően a kollégák a gépjárműben is magukkal vihetik, így azonnal észlelhetik, kiszűrhetik a problémás gépkocsikat és rögtön intézkedhetnek.

 

 

www.sopronmedia.hu:

 

Az úgynevezett Sigmoid ZsaruCAR egymillió forint értékű beruházása a Soproni Polgárőr Egyesületnek és lehetőséget ad a polgárőrség és a rendőrség szorosabb együttműködésére városunkban a közös járőrszolgálatok során.

Az eszköz működése teljesen automatikus; az előtte elhaladó gépjárművek rendszámát leolvassa és értékeli a rendőrségi adatbázison keresztül, körözött jármű esetén pedig azonnal riaszt.

 - Minden elhaladó jármű nyilvántartás szerinti színét és típusát szóban és írásban közli az eszköz, így ellenőrizhetők az esetleges rendszámcserék is, és a lejárt forgalmi is megállapítható. Éjjellátó kamerával is ellátott a rendszer, azonnal kiszűrhetők ezek a gépjárművek a forgalomból, és azonnal tudnak a sofőrrel szemben intézkedni a rendőrök – emelte ki Vig József Attila, a Soproni Polgárőr Egyesület elnöke.

- Példaértékű a Soproni Rendőrkapitányság és a Soproni Polgárőr Egyesület együttműködése, köszönjük nekik, hogy megsegítik a munkánkat. Az új eszközzel gyorsabban és hatékonyabban tudunk együttműködni és ezt a közös járőrszolgálat során maximálisan ki is használjuk – hangsúlyozta Babella-Lukács Katalin kiemelt bűnmegelőzési főelőadó.

 

 

Sopron TV - Híradó - 2023.05.15. - Bevetésen az új gépjármű rendszámfelismerő rendszer Sopronban

 

/ www.kisalfold.hu | www.sopronmedia.hu - Sopron TV - 2023.05.15./

 

 

Hírarchívum >>